HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Elfogyott a forint ereje

t: 155

Elfogyott a forint ereje

Délben már 310 forint fölött jegyezték az eurót a bankközi kereskedésben. Eközben a zloty és a cseh korona, amely tegnap bő másfél százalékkal erősödött, ma előbb további fél százalékkal izmosodott, majd süllyedni kezdett.

A reggeli bizakodás elmúlt, késő délelőtt már a svájci frank is közelítette a 210 forintos szintet, a dollárjegyzések pedig 245,60 fölött jártak. A későbbi mozgásokat a szakértők szerint az Európai Központi Bank biztosra vett 50 bázispontos, másfél százalékra történő kamatvágása utáni kommentárok határozhatják meg.

A piacok az elemzők szerint már hajlanak arra, hogy külön kezeljék a magyarnál jobb fundamentumokkal rendelkező Csehországot és Lengyelországot. Ennek azonban kockázatai is vannak- hívták fel a figyelmet londoni szakértők.

A 4cast nevű előrejelző csoport szerint veszélyes lehet a kelet-európai országokra az a törekvés, hogy megkülönböztessék saját gazdaságuk helyzetét másokétól, például Magyarországétól, mert ennek esetleges következményei szélsőséges esetben járványként szétterjedhetnek az egész térségben.

Kiemelték: a közép-európai államoknak sok közös vonásuk van. Mindegyikük kis, nyitott gazdaság, jelentős mértékben kitéve a gépjárműágazatnak, amely a válságtól legsúlyosabban érintettek között van a pénzügyi szektoron kívül.

A térségi feldolgozóipar egésze - amely kivétel nélkül mindegyik közép-kelet-európai országban a növekedés egyik fő hajtóereje - szintén erőteljesen függ az exportkereslettől, amely az utóbbi hónapokban a mélybe zuhant.

Ebből a szempontból nézve "nem ésszerűtlen" a térségre mint egységes tömbre tekinteni, áll a 4cast szerdai londoni elemzésében.

A ház szerint ugyanakkor Kelet-Európára a legutóbbi napokban nem az export vagy a GDP-teljesítmény, hanem a pénzügyi szektorral, az adósságok refinanszírozásával és a valutagyengüléssel kapcsolatos félelmek gyakorolják a fő nyomást.

Ebből az irányból nézve egyértelmű, hogy az egyes országok érintettsége különböző, és érthető, ha ezek az országok igyekeznek különbséget tenni saját maguk és a többiek között. Ez volt az egyik oka annak, hogy a 180 milliárd eurós pénzügyi keretre szóló magyar javaslatot több térségbeli társállam is elvetette a hétvégi brüsszeli informális EU-csúcson, írták a cég elemzői.

A 4cast szerint ez lehet a magyarázata talán még annak is, hogy a cseh, a lengyel, a szlovák, a bolgár és a román pénzügyi felügyeleti szervek közös szerdai nyilatkozatához - amely tiltakozik az ellen, hogy a kelet-európai régiót egy egységként kezeljék - a magyar felügyelet, a PSZÁF csak késve csatlakozott. Az elemzés szerint mindazonáltal "könnyen lehet, hogy ez (a feltételezés) már az összeesküvés-elméletek birodalmába tartozik".

Mindenesetre a térségi politikai döntéshozók különbségtételi erőfeszítései kezdenek eredménnyel járni: szerdán meredek kiugrással eddigi csúcspontjára emelkedett a cseh korona forintárfolyama, és a zlotyi-forint páros is követte az irányt, áll az elemzésben.

A ház szerint egy nap alatt ilyen fordulatot nem fundamentális okok magyaráznak; itt spekulánsokról van szó, akik "kezdik felismerni, hogy a térségi döntéshozók üzeneteiben van valami".

A 4cast elemzői szerint sem indokolatlan a különbségtétel a kelet-európai országok között, de van egy pont, ahol ez már veszélyessé válik, és úgy tűnik, hogy a térségi vezetők nincsenek tudatában e kockázatnak. Ugyanis ha az emberek például elkezdenek sorban állni a régió bármely országának bármelyik nagybankja előtt - teljesen mindegy, hogy ennek lenne-e tényleges oka vagy sem, és az is, hogy melyik országban történik -, annak azonnali járványos hatása lenne a térség összes többi országának bankrendszerére.

Egy ilyen, lélektani tényezők által terjesztett járvány bármilyen - még teljesen egészséges - bankrendszert is képes összedönteni, áll az elemzésben.

Az elemzők szerint a különbségtétel rövid távon működőképesnek tűnik, és még fundamentális tényekkel is alátámasztható. Megvan azonban ennek is határa, és szélsőséges esetben visszafelé is elsülhet. Ha a legrosszabb következik be, a térség kormányai sajnálni fogják, hogy nem sorakoztak fel egységesen a közös mentőcsomag gondolata mögött, áll a londoni elemző ház szerdai értékelésében.

hirado

2009.03.05. 12:51

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek