
Egyelőre csak az egzotikus utaknál érződik a válság hatása, bár ott is vegyes a kép.
Az idén 2 százalékkal eshet a világ idegenforgalma. Az idei légi közlekedési kilátásait katasztrofálisnak minősítette a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség.
A Napi Gazdaság körképe szerint több utazási iroda az egzotikus utak iránti kereslet visszaesését észleli, de akad, amelyik a luxus tengeri utak növekedéséről számolt be.
Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője szerint a január viszonylag jó forgalmat hozott, a kenyai, zanzibári utak jól teljesítettek, de például Bangkokba a tavalyi öt helyett idén csak heti egy gép indult. A nyári szezont szerinte még nehéz megítélni, várható, hogy a főszezonban csökken majd a túlkínálat és az azzal járó leárazások is mérsékeltebbek lesznek.
Ali Hamrouni, a Best Reisen ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy decemberben náluk az egzotikus utazások területén volt érezhető a visszaesés.
Tarnóci Barna, a síutak egyik piacvezetőjének számító Tensi ügyvezetője szerint viszont a síelők töretlen utazási kedvvel rendelkeznek.
A TUI-nál olyan egzotikus úti célok iránt nőtt a kereslet, mint Mexikó vagy Kuba, más utak előfoglalásainál nagyjából 10 százalékos visszaesést észlel Gyerő Krisztina cégvezető.
hirado
2009.02.26. 10:32