
A Magyar Telekom Nyrt. 93 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, a bevétel 0,5 százalékkal 673,056 milliárd forintra csökkent, míg az EBIDTA 10 százalékkal, 268,4 milliárd forintra nőtt.
A Magyar Telekom Nyrt. 93 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 54,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - áll a társaság gyorsjelentésében.
A társaság tavaly a negyedik negyedévben 12,6 milliárd forint nettó nyereségre tett szert, ami jelentősen meghaladja a 2007. évi, egy nagyobb létszámcsökkentési program egyszeri hatását is tükröző 733 millió forintot. Az elemzők 2008 utolsó negyedévére 9,375 milliárd forint profitot vártak.
A cég bevételei az elmúlt évben 0,5 százalékkal 673,056 milliárd forintra csökkentek, míg a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 10 százalékkal, 268,4 milliárd forintra nőtt.
A társaság magyarázata szerint 2008-ban a többi között azért nőtt több mint 50 százalékkal a nettó eredmény, mert mérséklődtek az értékcsökkenési és amortizációs költségek, illetve megtakarítás származott a létszámcsökkentésből.
A gyorsjelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki szerint 2009-ben várhatóan a bevétel és az EBITDA is csökken egy-két százalékkal.
hirado
2009.02.24. 10:31