
A Blikk szerint havi másfél millió forintot fizet a közlekedési és energetikai miniszter új, A6-os Audija után az állam. Az autó alapára 15 millió forint, 3 ezer köbcentis és 176 lóerős.
Új Audi 6-os személygépkocsival jár Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energetikai miniszter, amelyet azt követően szereztek be, hogy Gyurcsány Ferenc takarékosságra szólította fel a minisztériumokat a válság kapcsán - írja a Blikk.
A lap szerint az autó alapára 15 millió forint, 3 ezer köbcentis és 176 lóerős. A miniszteri autót bérli az állam, a lap becslése szerint havi 1,5 millió forintért.
A minisztérium a Blikkel közölte, hogy az előző miniszter, Szabó Pál megvásárolta hivatali gépkocsiját, amelyet még a Magyar Postától hozott magával, és a tárcánál nem volt megfelelő kategóriájú autó, ezért kellett ilyet beszerezni, miután Molnár Csaba tavaly december 1-jén hivatalba lépett.
Korábban Veres János pénzügyminiszter gépkocsibeszerzése is "nagy felháborodást váltott ki", a miniszterelnök úgy nyilatkozott: érti a kapott kritikát.
hirado
2009.02.20. 10:18