> Az Orbán-beszédre még várni kell: március 6. az új időpont

A Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolták a kéthetes csúszást. Március 6-án lesz Orbán Viktor évértékelője a korábban bejelentett február 20-a helyett. A kéthetes csúszást a Fidesz elnökének nemzetközi tárgyalásaival indokolta az ellenzéki párt helyettes szóvivője. Az MSZP szerint jogos a kérdés, lesz-e ebben az évben olyan pillanat, amikor a Fidesz elnöke a nagy nyilvánosság előtt beszámol javaslatairól.
Ez már a második időpont-módosítás: először február 18-án, azaz most szerdán délután tartották volna a Fidesz elnökének tizenegyedik országértékelését, majd ez a dátum február 20-ra, péntekre módosult. Cser-Palkovics András szerdai közleményében ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnökeként több nemzetközi tárgyalást folytat az elkövetkező napokban, így pénteken Lengyelországba látogat, ahol találkozik Donald Tusk miniszterelnökkel, majd vasárnap Bécsben előadást tart a Húsz évvel 1989 után című konferencián.
A helyettes szóvivő hangsúlyozta, a pénzügyi-gazdasági válság nyomán elengedhetetlenné vált, hogy a közép-európai országok összehangolják intézkedéseiket, és megtalálják azokat a pontokat, amelyek mentén közösen lépnek fel az Európai Unió márciusi csúcsértekezletén. Orbán Viktor nemzetközi programjai miatt ezért az országértékelő beszédre március 6-án, pénteken kerül sor - áll a közleményben.
A helyszín viszont nem változik: a Fidesz elnöke a budai Millenáris Parkban értékeli majd az elmúlt év eseményeit. Az országértékelésére körülbelül 800 meghívott vendéget várnak, az MTI információi szerint a meghívókat már kiküldték, amikor kiderült, hogy módosul az időpont. Hétfőn már a sajtó képviselői is megkapták a meghívókat a rendezvényre.
Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelőt, azóta minden januárban, illetve februárban Budapesten mondja el évértékelő beszédét. Tavaly a Fidesz elnöke február 13-án tartotta országértékelő beszédét a Syma csarnokban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig február 18-án mondott évindítót a parlamentben. Idén megfordult a sorrend, hiszen Gyurcsány Ferenc a február 16-ai első parlamenti ülésen tartotta évindító beszédét.
Az MSZP kíváncsi
Az MSZP szóvivője azt mondta, jogos a kérdés, lesz-e ebben az évben olyan pillanat, amikor a Fidesz elnöke őszintén szembenéz az ország előtt álló kihívásokkal és a nagy nyilvánosság előtt, nem zárt körben beszámol javaslatairól. Úgy fogalmazott: "egy nemzet vár arra, hogy Orbán Viktor végre kinyissa a száját, s végre elkezdjen beszélni, de ne úgy általában, hanem konkrétan azokról a javaslatokról, amelyeket a Fidesz programjaként fontosnak tart a válság kezelésére."
Nyakó István hozzátette: azt kérték korábban a Fidesz elnökétől, hogy a parlamenti ülésen mondja el javaslatait, de Orbán Viktor "az őszinte szó helyett" távozott saját munkahelyéről, kivonult az Országgyűlés üléséről. Nyakó István közölte, ezek után azt várták, hogy az országértékelőnek beharangozott "one man showján" legalább saját közönségével megossza elképzeléseit a válságkezelésről, de innen is meghátrált a Fidesz elnöke.
hirado
2009.02.19. 10:56