
Polgármesteri értekezletet hívott össze mára Demszky Gábor főpolgármester, hogy megtárgyalják a forrásmegosztás körüli elszámolási anomáliákat. Polgármesteri értekezletet hívott össze szerdára Demszky Gábor főpolgármester, hogy a kerületek képviselőivel megvitassák a forrásmegosztással kapcsolatos ellentmondásokat - tudta meg a Népszava.
Az Állami Számvevőszék szerint a főváros nem számolt jól a forrásmegosztásról szóló rendelet tervezetében. A dokumentum így kifogásolható, noha az a hatályos jogszabály szerint készült. Az ÁSZ is elismeri azonban, hogy a forrásmegosztási törvény figyelmen kívül hagyja az önkormányzati törvény ide vonatkozó részeit, azzal ellentétes, illetve annak nem megfelelő előírásokat tartalmaz.
A kritikát Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a lap kérdésére jogosnak nevezte. Ugyanakkor hozzátette: ha szigorúan ragaszkodnának a pontatlan törvényi előírásokhoz, akkor az idén csaknem 10 milliárd forintot kellene elvonni a kerületektől, ami a városrészek felének csődjét jelentené.
A fővárost és a 23 kerületet osztottan megillető adó- és más bevételek elosztását rögzítő forrásmegosztási rendeletről hétfői rendkívüli ülésen dönt a fővárosi közgyűlés.
Összességében csaknem 216 milliárd forintról van szó.
hirado
2009.02.11. 09:41