
A miskolci rendőrkapitányt korábban, egy buszmegállóban inzultálták, de határozottan cáfolja, hogy ez lenne nagy vihart kavart nyilatkozata kiváltó oka. A miskolci rendőrkapitány apósát és anyósát korábban Miskolcon romák kirabolták az utcán, és egy alkalommal a rendőrkapitányt is súlyosan bántalmazták, amikor egy buszmegállóban három asszony védelmére kelt, akiket egy férfi megtámadott.
Ennek ellenére Pásztor Albert határozottan cáfolta, hogy ezért tette közzé vihart kavart nyilatkozatát, amely szerint az elmúlt hónapokban minden közterületi rablást cigányok követtek el, tudta meg az eszakhirnok.hu hírportál. A tavaly Lovagkereszttel kitüntetett Pásztort a lap szerint máris több párt megkereste, hogy legyen EU-s parlamenti és országgyűlési képviselő jelölt, de mindenkinek kosarat adott, és azzal hárított, hogy folytatni szeretné a munkáját a miskolci rendőrkapitányság élén.
Az ötvenes évei elején járó Pásztor Albert a miskolci Műszaki Egyetem elvégzése után rögtön a rendőrségen kezdte munkáját. A jogi végzettséggel rendelkező rendőrkapitány még egy Amerikában szerzett túsztárgyaló diplomával is megfejelte diplomáinak számát, amelyet később hasznosítani is tudott az első magyarországi emberrablási ügy kapcsán, amikor egy ózdi gyárigazgató 8 éves lánya után követeltek váltságdíjat kemény bűnözők, akik aztán rács mögé is kerültek.
hirado
2009.02.07. 10:17