
Pásztor Albertet a rendészeti miniszter pénteken helyezte más beosztásba egy sajtótájékoztatón elhangzott "a cigány származásúakat" érintő kijelentése miatt.
Bencze József vasárnap az MTI-nek elmondta, hogy a szombaton lezárt vizsgálat szerint Pásztor Albert jogsértést nem követett el, ezért az országos rendőrkapitány javasolta átvezénylésének megszüntetését, amiről még szombaton este tájékoztatta Draskovics Tibort. A miniszter egyetértő válasza vasárnap érkezett meg.
Bencze József hozzátette: a vizsgálat megállapította, hogy a vitatott nyilatkozat általánosításra, félreértésre alkalmas lehet, ezért a miskolci rendőrkapitányt Bencze József figyelmezteti. Minden megszólaló számára fokozott követelmény az általánosításra lehetőséget adó, félreérthető nyilatkozatok elkerülése - tette hozzá.
A rendőrkapitány pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt". Az eset után az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali vizsgálatot rendelt el és más beosztásba helyezte a főrendőrt.
A miskolci városvezetés mellett pártok, országgyűlési képviselők, civil- és romaszervezetek is kiálltak Pásztor Albert mellett, sőt többen a miniszter és az országos főkapitány lemondását is felvetették, míg a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke egyetértett a borsodi vezető áthelyezésével.
Draskovics Tibor miniszter szombaton egy televíziós műsorban azt mondta: a miskolci rendőrkapitány a nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, s az áthelyezésével erkölcsi alapú döntés született. A miniszter szerint nagyon sokan "rosszul élik" meg a rendőrkapitány áthelyezését mert tehetséges, eredményes, jó vezetőnek tartják. A tárca vezetője hozzátette, neki is "vérzik a szíve" érte.
Vasárnapra demonstrációt szerveztek a főkapitány mellett Miskolcon, részvételi szándékát többek között jelezte Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere és a megye több más MSZP-s képviselője is.
A miskolci önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója is azt közölte korábban: teljes a bizalmuk a kapitányban.
Farkas Félix, a Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke szombaton úgy vélte, hogy "Draskovics miniszternek azonnal le kellene mondania posztjáról, hiszen súlyos feszültséget keltett a rendőrkapitány leváltásával, amiből a tisztességesen élő cigányság is megkapja a részét" .
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete az országos rendőrfőkapitány lemondását nyílt levélben követelte, véleményük szerint Bencze József politikai megrendelésre függesztette fel beosztásából Pásztor Albertet.
A Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke, Horváth Ferenc viszont úgy vélekedett: politikai indíttatású lehetett Pásztor Albert kijelentése, s a 2005-ben alakult szervezet egyetért a miskolci kapitány áthelyezésével.
hirado
2009.02.01. 12:22