
Visszautasította a kormányfő azt a felvetést, miszerint a költségvetési átalakításokról azért nem mondanak konkrétumokat, mert tesztelik a közvéleményt.
Jól döntött a kormány, amikor a közszféra bérkompenzációját a költségvetési tartalékból fedezték - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közszolgálati rádió csütörtök reggeli krónikájának adott interjújában; ugyanakkor nem cáfolta az őt kérdező újságíró felvetését, hogy ezt a döntést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rosszallotta.
A miniszterelnök az IMF esetleges rosszallását illetően csak annyit mondott: ezt januárban már megvitatta Dominique Strauss-Kahnnal, amikor a nemzetközi pénzintézet vezérigazgatója Budapesten járt.
Gyurcsány Ferenc ezúttal sem adott konkrét választ arra, hogy mekkora lenne a járulék és a személyi jövedelemadó csökkentésének mértéke.
Egyben visszautasította azt a felvetést, hogy azért nem mondana konkrétumokat a tervezett átalakításról, mert kiszivárogtatásokkal tesztelik az embereket. "Ez nem játék" - szögezte le.
Hangsúlyozta azt is, hogy az adócsökkentésnek nem célja a szavazatszerzés.
Nem gondolom azt, hogy egy ilyen program választási szempontból mérlegelhető, értékelhető, nekem nincs is ilyen megfontolásom - fogalmazott a kományfő.
hirado
2009.01.30. 09:49