
Válság ide vagy oda, 300 ezer forinttal emelte a Duna Televízió elnökének a fizetését a közalapítvány kuratóriuma.
Jelentősen emelte a Duna Televízió elnökének havi fizetését a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának az MDF által támogatott balliberális koalíciója - értesült a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, a jelenlegi 2,05 millióról 2,35 millió forintra emelték Cselényi László fizetését; a kuratórium a csütörtöki szavazáson 6:4 arányban döntött az emelés mellett. A hat igen voks az MSZP, az SZDSZ és az MDF delegáltjaitól származik, a négy nem szavazatot pedig a Fidesz-KDNP-s kurátorok adták le.
A közalapítvány ellenőrző testületének fideszes elnöke, Veress László a döntés után azt mondta a lapnak: jogszerű, de erkölcstelen ez a döntés.
hirado
2009.01.30. 09:37