
Az önkormányzati miniszter mentesítené bizonyos feladatok alól a helyhatóságokat.
Gyenesei István szerint rövid távú, azonnali intézkedésként az önkormányzati tárca átmenetileg felmentheti bizonyos kötelező feladatok elvégzése alól a helyhatóságokat. Az önkormányzati miniszter erről azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy több kormánytaggal és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel egyeztettek a világgazdasági válság miatt szükségessé vált intézkedésekről szombaton.
Gyenesei István elmondta: nagyjából száz olyan rendelet van, amely feladatokat ró az önkormányzatokra, ha ezek egy része alól felszabadítják a helyhatóságokat, akkor több pénz marad költségvetésükben. Hozzátette, ez azon feladatok esetében lehetséges, amelyek elmaradása nem okoz működési problémát.
A tárcavezető úgy látja, ha a büdzséből nem tudnak több pénzt biztosítani az önkormányzatoknak, és a rendszer egészén nem tudnak változtatni, mivel ahhoz kétharmados parlamenti támogatottság kell, akkor legalább könnyítsenek a helyhatóságok helyzetén.
Tájékoztatása szerint a szombati megbeszélésen az önkormányzati rendszer megújításának lehetőségeiről egyeztettek annak az anyagnag az alapján, amelyet ő a miniszterelnök korábbi kérésének megfelelően január elején már átadott Gyurcsány Ferencnek.
Mint mondta, áttekintették, hogy az önkormányzatokról szóló törvénynek melyek azok az elemei, amelyek módosítását a parlament elé vinnék, függetlenül attól, hogy egyszerű vagy kétharmados döntés szükséges elfogadásukhoz. Példaként említette, hogy szerinte konszenzus lehet az önkormányzati hivatalok számának csökkentésében. A demokráciát nem lehet csökkenteni, de a bürokráciát igen - közölte a miniszter.
Hozzátette, a lehetséges törvénymódosításokat már a jövő héten tárgyalja a kormány.
A tárcához tartozó területek közül beszélt a lakáspolitikáról is, álláspontja szerint itt is több olyan intézkedést hozhatnak, amelyek oldhatják a feszültséget. Ide sorolta, hogy erősítenék a lakbér jellegű támogatásokat.
hirado
2009.01.25. 12:25