
Gráf József agrárminiszter elismerte: válságban van a tejipar. A szaktárca támogatást ígér a nehéz helyzetbe került termelőknek.
Teheneik levágását tervezik a magyar gazdák, mert az alacsony felvásárlási árak miatt nem éri meg tejet termelni - hangzott el az Magyar Televízió Híradójában.
A gazdák feleannyi pénzt sem kapnak a tejért, mint tavaly ilyenkor: az évnek ugyanebben a szakában 105 forintot, míg idén már csak 48 forintot fizetnek nekik.
A termelők több ezer tehén levágását fontolgatják, ugyanis csak veszteségesen tudják a tejet előállítani. Több százan mehetnek tönkre, ezért a szaktárca február 1-től segítséget ígér.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: 2,5 milliárd forintot tesznek be a rendszerbe, hogy működjön. A szaktárca vezetője elismerte, hogy válságban van a tejipar, ezért a termelők költségeinek csökkentésével és a tejfogyasztás növelésével próbálják támogatni a gazdákat.
Újabb támogatást kap az iskolatejprogram, és szigorítják a külföldről importált tejtermékek hatósági ellenőrzését is.
Ezen kívül ismét tárgyalásokba kezdenek a nagy áruházláncokkal, hogy több hazai tej kerüljön a polcokra, ugyanis ez az arány sok helyen még a 40 százalékot sem éri el. Ha a termelők helyzete nem javul, több ezer tehén kerülhet vágóhídra.
hirado
2009.01.23. 10:51