HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Bormustra! Emlékezetes borok születtek!

t: 641

Bormustra! Emlékezetes borok születtek!

Szakemberek szerint a 2008-as kékfrankosok kiemelkedő zamatú nedűk lesznek.

Kékfrankos újboraikat bocsátották bírálatra és kóstolóra a szekszárdi gazdák csütörtök este a tolnai megyeszékhelyen a Dicenty Dezső Kertbarát Kör hagyományos Vince napi rendezvényén. Mint a szakemberek elmondták: kiemelkedő évjárat van készülőben.

A bormustra közel kétszáz résztvevője közül harminc szekszárdi borász érkezett 2008-as évjáratú kékfrankosával. A borokat szakmai zsűri bírálta, melynek tagja volt Kozma Pál, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója is.

Kozma Pál az MTI-nek elmondta: 2008-ban nagyon jó minőségű szőlőt szüretelhettek a gazdák, így a 2006-oshoz hasonló, emlékezetes borok készülhetnek ebből az évjáratból. Mint mondta, a Vince napi bemutató is azt bizonyította, hogy a kékfrankos már ebben a korai időpontban is olyan fejlettséget mutat, amely gazdag összetételű bortermésre enged következtetni.

A szakember szerint a szekszárdi kékfrankos idén a versenyeken és a piacon is nagyszerű eredményeket mutat majd fel. Nem véletlen, hogy a kékfrankos Magyarország első számú vörösborszőlő-fajtája, a hazai borreneszánszban fontos helyet foglal el - mondta.

A Dicenty Dezső Kertbarát Kör 15 éve tartja meg a kékfrankos jegyében Vince napi borünnepét. Ferenc Vilmos, a kör elnöke elmondta, hogy a másik két borral kapcsolatos esemény, a Szent György, illetve a Márton napi ünnepük ugyancsak két hagyományos szekszárdi fajtához, a bikavérhez és a kadarkához kapcsolódik.

A borász becslése szerint a kékfrankos jelenleg a szekszárdi szőlőültetvényeken is uralkodó fajta, a termőterület körülbelül hatvan százalékán érik. A fajta igazi hungarikum lehet; mint Ferenc Vilmos megjegyezte, sikerét mi sem jelzi jobban, hogy a bordeaux-i borversenyen is kapott már aranyérmet magyar kékfrankos, Magyarországon pedig igazi gasztronómiai borrá vált.

A szekszárdi borászok abban bíznak, hogy az idei évjárat megközelíti a 2003-as minőségét.

Átlagos évjáratú, megbízható minőségű szekszárdi kékfrankost egyébként palackonként körülbelül ezer forintos áron kínálnak, a kiemelkedő évjáratú, terméskorlátozással készült, esetleg barriqe érlelésű változat 6-8 ezer forintért kerülhet a borszerető közönség asztalára.

hirado

2009.01.23. 10:42

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek