
Az új FR-V nekünk nagyon tetszik már elsõ pillantásra is, de persze voltak olyanok is, akik nem osztották véleményünket, mondván a forma nem tükröz olyan sportosságot és dinamizmust, mint amit a vérbeli Honda-rajongók elvárnának tõle. Ezzel már csak azért sem értünk egyet, mert az egyterûek mindegyikénél alacsonyabb az FR-V, ami viszont feltétlenül sportosságot sejtet, akárcsak az emelkedõ övvonal.
A belsõ szintén nagyon egyedi. Az elsõ és a hátsó üléssor középsõ helyeit elõre-hátra lehet mozgatni, vagyis ezzel egy kicsit tovább bõvíthetõ a lábtér. Erre egyébként szükség is van, mivel az elsõ ülések nem állíthatóak eléggé tág határok között, így egy nagy darab ember nem tud kényelmesen nyújtott lábbal vezetni vagy utazni. Hátul már kicsit jobb a helyzet – pont azért mert az elsõ üléseket nem lehet túlzottan hátra tolni. A csomagtér 439 literes, de ez egyébként könnyen tovább növelhetõ a hátsó ülések padlóba hajtogatásával!
A mûszerfal kialakítása nagyon tetszett, viszont van pár hátránya is. A vezetõ például nehezen éri el a rádió gombjait, illetve az elektromos ablakok gombjai elég rossz helyre kerültek: baloldalra a szellõzõrostély alá. Kitûnõ megoldás viszont a középsõ ülésbe rejtett rekesz, amit az ülõlap alatt találunk, a támlát lehajtva pedig egy asztalka áll rendelkezésünkre, amit általában használtunk is, mivel máshova viszont nem nagyon lehet pakolni. A középsõ utas elõtt azonban szintén van egy rekesz, ám ez nem túl nagy, így csak az iratok vagy hasonló méretû dolgok férnek bele.
Ettõl kicsit balra lefelé található a kézifék, amely azért került oda, hogy ezzel is több hely maradjon a vezetõnek illetve az utasoknak. Kezelése egyébként nagyon könnyû és talán praktikusabb is, mint bármely más megoldás, hiszen csak maga elé húzza az ember vagy a végén lévõ gombot megnyomva hagyja, hogy a bowden visszahúzza és ezzel kioldja a kéziféket. Efölött található a váltókar, melynek mûködése a Volvo Spaceball váltójához hasonló. A tövéhez közel meghajlított kart nagyon könnyû mozgatni és jól kézre áll.
A mûszerfalon végigfutó faberakás pontosan olyan, amilyet a Hondától elvár az ember, vagyis se nem hivalkodó, se nem gagyi. Különösen örültünk annak, hogy a kijelzõk erõs napsütés esetén sem tükrözõdnek, vagyis minden helyzetben könnyen le lehet olvasni a megjelenített adatokat.
Tesztautónkban az 1.7 literes VTEC benzines motor dolgozott, amely 125 lóerõs teljesítményt és 152 Nm-es nyomatékot jelent. Ez 12.3 másodperces gyorsulást és 180 km/óra feletti végsebességet jelent. A relatív kis nyomaték ellenére lehet lendületesen autózni a kocsival, csak ehhez pörgetni kell a motort, ami egyben ugye sok-sok sebességváltást is jelent. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztás is megnõ emiatt: 11 liter körüli fogyasztást produkált az autó a nálunk töltött egy hét alatt, bár ez fõleg városi közlekedést jelent. Egy keveset persze autópályán is mentünk a kocsival, de nagy sebességnél is csak a motor volt egy kicsit hangos, de ettõl eltekintve csend volt az utastérben. Ez azonban természetesnek mondható, hiszen inkább az lett volna meglepetés, ha az illesztéseknél nyikorognak az elemek.
Sajnos csak õsztõl lesz majd kapható a dízelmotoros FR-V, ám ezt minden bizonnyal érdemes lesz megvárni, ugyanis a futómû például sokkal sportosabb haladás esetén is megállná a helyét. A megszokottnál alacsonyabb súlypontnak köszönhetõen az oldaldõlés is csekélyebb az eddig általunk kipróbált egyterûekhez képest.
A belépõ modell alapára, jó felszereltséggel 5,1 millió forint, ami soknak tûnik, hiszen ennyiért más modelleket már dízelmotoros verzióban is meg lehet kapni, bár azok viszont nem hat személyesek. Mindent összevetve az FR-V egy nagyon jó autó, amin látszik, hogy a tervezõk sok idõt töltöttek a tervrajzok felett és minden apró részletre ügyeltek. Ezt már csak egy jó dízelmotorral lehetne tovább fokozni, ám már ez sem várat sokat magára.
hirtv
2005.06.03. 17:20