
Hárompárti parlamenttel számolnak a szocialisták 2010-re: a két nagy mellett szerintük a Jobbik lehet az esélyes kicsi.
A mai kormányülés után kétnapos kihelyezett ülést tart az MSZP Noszvajon. A Népszabadság úgy tudja, a tanácskozás elsődleges feladata, hogy a kormánypárt felkészüljön azokra a lehetséges forgatókönyvekre, melyeket a gazdasági válság tehet szükségessé.
A szocialisták arra számítanak, hogy a kormány által előre jelzett, 1 százalékos csökkenés hosszú távon nem tartható. Az MSZP egyébként azzal számol, hogy hol a fórummal, hol a liberálisokkal biztosítani tudják a parlamenti többséget, mindezt pedig jól lehet kommunikálni, mondván, a Fidesz egyedül maradt a parlamentben, míg a másik oldalon a gazdasági válság miatt összeállt a ‘felelősség koalíciója’.
A szocialista pártban jelenleg azzal számolnak, hogy 2010-ben hárompárti lesz a parlament, és a két nagy mellett a Jobbik kerül majd be.
Az elnökségi ülésen egyébként az EP-kampányról nem tárgyalnak.
A Népszabadság úgy tudja: a pártban Göncz Kingára számítanak listavezetőként. Hogy Brüsszelbe delegálása után ki irányítaná a külügyi tárcát, még nem tudni.
hirado
2009.01.14. 09:34