
Összesen 216 milliárd forint közös bevételt kell elosztani, amelynek 47 százaléka a a fővárosé, a fennmaradó részen a 23 városrész önkormányzata osztozik. Utóbbiak a tavalyinál 6 százalékkal több pénzhez jutnak.
Több pénzhez juthatnak idén a kerületek – ez derül ki a fővárosi önkormányzatot és a 23 kerületet osztottan megillető adó- és más bevételek elosztását rögzítő forrásmegosztási rendelettervezetéből, amelyről ma tárgyal a főpolgármesteri kabinet.
Összesen mintegy 216 milliárd forintról van szó, szemben a 2007-es 187 milliárddal. A törvény szerint a fővárosé az összeg 47 százaléka, vagyis 101,5 milliárd, 114,5 milliárd forinton pedig – nem egyenlő arányban – a kerületek osztoznak.
A 23 városrész önkormányzata a tavalyi 108 milliárd forintnál 6 százalékkal több pénzhez jut.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes elmondta: a számokat a napokban küldik ki véleményezésre a kerületekhez, a rendeletet pedig a közgyűlés február közepén, rendkívüli ülésén tárgyalja majd.
hirado
2009.01.12. 10:19