
A nyílászárók szigetelésével 15-20 százalékkal csökkenthet a fűtésszámla díja. Az otthon, saját kezűleg elvégezhető munkához Budapesten és Pest megyében, valamint öt vidéki nagyvárosban a civil szervezetek biztosítják a gépeket.
Az Ökoszolgálat Alapítványnál folyamatosan lehet jelentkezni a három éve indult utólagos nyílászáró-szigetelési programra.
Az energiahatékonysági akció lényege, hogy az érdeklődők a fakeretes ablakok szigeteléséhez szükséges gépet kikölcsönözhetik a környezetvédelmi szervezettől, majd egy oktatófilm útmutatásai alapján akár egyetlen délután alatt elvégezhetik az egyszerű munkát a saját lakásukban.
A résztvevők kétféle módon is lefaraghatnak a kiadásaikból: mivel maguk végzik el a munkát, nem kell szigeteléssel foglalkozó szakemberre költeniük.
Másrészt az energiahatékony megoldásnak köszönhetően érezhetően jelentkezhet az eredmény a fűtésszámlákon is - mondta Bóbis Ildikó, az Ökoszolgálat Alapítvány környezetvédelmi tanácsadója.
Egy magyar család rezsiköltségeinek a 70 százalékát is kiteheti a fűtés.
A megfelelő szigeteléssel az energia 15-20 százaléka marad a lakásban, vagyis ennyivel kevesebbet kell fűtésszámlára költeni.
Egy átlagosnak tekintett háztartás akár 170-180 ezer forintot is elkölt fűtésre egy idényben, vagyis ha ennek az ötödét megtakarítják, azt azt jelenti, hogy évente 36 ezer forint is a zsebükben maradhat.
Sokan érdeklődnek a program iránt. A négy, Budapesten és Pest megyében kölcsönözhető szigetelőgépre előjegyzést vesznek fel és ezek folyamatosan kint vannak.
Az Ökoszolgálat Alapítvány honlapján, a www.okoszolgalat.hu-n, a "Szigetelés" menüpontban lehet megnézni az utólagos nyílászáró program részleteit.
hirado
2009.01.11. 10:44