
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1, -5 fok között várható
Többnyire erősen felhős lesz az ég, legfeljebb kedden északkeleten, északon szakadozhat fel a felhőzet. Eleinte északkeleten, északon, majd kedden nyugaton lehet kisebb havazás. Kedden néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél. Hajnalban foltokban zúzmarás köd kialakulhat.
A legalacsonyabb éjszaka hőmérséklet többnyire -3, -8 fok között alakul, de északkeleten a derült, havas helyeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1, -5 fok között várható.
Európai helyzetkép
Az Északi-tenger térségében, valamint a Pireneusi-félszigettől az Alpokon át egészen a Kárpát-medencéig anticiklonális hatások alakítják az időjárást, ezért többnyire kevés a felhő, többfelé párás a levegő. Ugyanakkor a Skandináv-félsziget és Északkelet-Európa nagy részén ciklonok és frontjaik okoznak változékony időt, többfelé fordul elő havazás, hózápor viharos szél kíséretében. Nyugat-Európa partvidékétől Csehországon keresztül egészen a Kelet-európai-síkságig, valamint Szicíliától Görögországon keresztül a Fekete-tenger térségéig egy-egy hullámzó frontálzóna húzódik, amelyek mentén többfelé hull csapadék, északon hó, a mediterrán térségben többnyire eső, zápor, sőt néhol zivatar is előfordul.
A kontinens nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet továbbra is fagypont alatt, Skandináviában és Északkelet-Európában több helyen -10, -15 fok között alakul. Ennél enyhébb az idő Nyugat- és Dél-Európában, ahol a kora délutáni órákra 2, 10 fok közé melegszik fel a levegő, sőt helyenként 12, 16 fok is előfordul. Kedd estig a Kárpát-medence fölé továbbra is hideg levegő áramlik, marad a téli idő.
hirado
2009.01.06. 10:26