
Európában már elkezdődött a járvány. A szakemberek attól tartanak, hogy az új vírustörzsek megjelenése miatt a járvány erősebb lesz a szokásosnál.
A gyakori figyelmeztetés miatt idén először fordult elő, hogy elfogytak az ingyenes védőoltások, sőt, plusz 50 ezret kellett még kiszállítani a háziorvosoknak.
Az európai megbetegedéseket 95 százalékban az új vírustörzsek valamelyike okozta. Ezek ellen véd az új oltóanyag.
A veszélyzetetettek, tehát a gyerekek és az idősek közül soha annyian nem kaptak még oltást, mint idén. Az ingyenes oltóanyagok el is fogytak.
A tervek szerint jövőre többen kaphatnak majd ingyenesen influenza elleni védőoltást. Eddig 1millió 300 ezer vakcina állt rendelkezésre, ezt 1,5 millióra növelnék.
hirado
2008.12.31. 10:21