HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Januártól jön a kilencezres havi bérlet és a 290 forintos vonaljegy

t: 371

Januártól jön a kilencezres havi bérlet és a 290 forintos vonaljegy

A közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák jövő évi, infláció feletti emeléséről döntött csütörtöki, idei utolsó ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület egy héttel ezelőtt szavazategyenlőség miatt nem tudta elfogadni az előterjesztett javaslatokat, ám az MSZP-SZDSZ koalíciónak most sikerült biztosítania az egyfős többséget.

A közgyűlés döntése értelmében január 1-jétől a BKV-vonaljegy 290 forintba kerül, a dolgozói havi bérlet 9 ezer forint, míg a diák-, a nyugdíjas- és a kisgyermekes bérlet ára 3.550 forint lesz.

Az éjszakai jegyet januártól megszünteti a BKV. A hetijegyet 4.400 forintért, a kétheti bérletet 5.950 forintért, az éves bérletet pedig 99 ezer forintért lehet majd megvenni.

A BKV tarifáinak átlagosan mintegy 8 százalékos drágulását közel egy százalékkal emeli meg az úgynevezett budapesti bérlet bevezetése. Ez a bérlet a városhatáron belül a MÁV és a Volán járataira is érvényes lesz.

Újdonság az is, hogy a metrókon a vonaljegy - az átszállásoktól függetlenül- egy órán át lesz érvényes. Bevezetik a negyedéves bérletet, ami 100 napra három havibérlet áráért vásárolható meg. A 10 darabos gyűjtőjegy 2.600 forint lesz, míg a járművön vásárolt vonaljegyért 400 forintot kell majd fizetni.

Változás továbbá, hogy a jegy nélkül utazók a pótdíjat két napon belül helyszíni pótdíjként rendezhetik.

A Világgazdaság csütörtöki számában arra hívta fel a figyelmet, hogy a budapesti tömegközlekedés a visegrádi térségben - euróban kifejezve - a legdrágább. Az újabb emeléssel a vonaljegy ára az elmúlt hetek 265 forint/eurós átlagárfolyamán eléri az 1,10 eurót, ez érezhetően magasabb a prágai tarifáknál, a varsói és a pozsonyi szintnek közel kétszerese, a bukarestinek és a belgrádinak pedig a háromszorosa - írta a gazdasági lap.

A Fővárosi Közgyűlés döntött több közműdíj emeléséről is. Eszerint a kéményseprési és a szennyvízszippantási díj 7-7 százalékkal, a szemétdíj mintegy 14 százalékkal nő január 1-jével. A temetkezés felerészben közszolgáltatási tarifái átlagosan 6,7 százalékkal, szabadáras tarifái 4 százalékkal emelkednek. A víz- és csatornadíjakról várhatóan délután határoz a közgyűlés.

Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében azt közölte: azért nem támogatják a díjemeléseket, mert azok "felesleges pluszterheket" rónak a fővárosiakra, különösen a lakótelepen élőkre. Álláspontja szerint az infláció feletti emelések sem szociálisan, sem pedig közgazdaságilag nem indokolhatók.

hirado

2008.12.18. 14:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek