> Bekeményítenek! Vasárnap estétől országos vasutassztrájkot hirdetett Gaskó

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) vasárnap 18 órától az egész ország területére kiterjeszti a határozatlan idejű vasutassztrájkot - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ Szolidaritás elnöke.
Gaskó István elmondta: délután konzultációt folytatnak a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) képviselőivel arról, hogyan lehetne összekapcsolni a reptéri és a vasúti akciót a nyomásgyakorlás erősítése érdekében.
Közlekedés vasárnap délutánig
A Dél-Alföldön kisebb késések ugyan vannak, a vonatközlekedés azonban még a kora délutáni órákban is folyamatos. A szegedi állomásfőnök szerint a szerelvények az új menetrend szerint járnak, Szegedről Budapest és Békéscsaba felé zökkenőmentesen. Az északi országrészbe induló vonatoknál azonban kérdéses, hogy meddig jutnak el. A Volán mindenesetre több mentesítő járatot is készenlétbe helyezett, egyelőre azonban nem volt azokra szükség.
A keleti országrész középső részén azonban már rosszabb a helyzet: a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSzSz) területi vezetője azt mondta, hogy délutánig a körülbelül 160 vonatból 15 indult el Szabolcsban és Hajdú-Bihar megyében. Ezek is főként Bz motorvonatok, amelyekre nem kell külön jegyvizsgáló. A Moszkvából Budapestre tartó Tisza Expressz közben elhagyhatta Debrecent, az úgynevezett fővizsgáló dolgozott a szerelvényen.
Az északi országrészben azonban szinte teljesen leállt a vonatközlekedés a helyi szakszervezeti vezető elmondása szerint. Még a Szlovákiába tartó Rákóczi Expressz is megállt Felsőzsolcánál.
Az érdekképviselet követelései ugyanazok, mint korábban. Egyrészt minden vasutasnak 250 ezer forintos összeg a MÁV Cargo privatizációjából, másrészt pedig 10 százalékos kiszervezési pótlék az illetékes munkavállalóknak.
A MÁV nemrég kiadott közleménye ugyanakkor azt írja, hogy alacsony a sztrájk támogatottsága.
A sztrájk ideje alatt a MÁV a pályaudvarokon igyekszik tájékoztatni az utasokat, illetve a MÁV-Direkt 06/40-49-49-49-es telefonszámán lehet érdeklődni. Az érintett Volán társaságok a munkabeszüntetés miatt elfogadják a vasúti bérleteket, azok pedig, akik a sztrájk miatt nem kívánnak utazni, az előre megváltott jegyeik árának visszatérítéséről a MÁV Start internetes oldalán tájékozódhatnak.
hirado
2008.12.14. 15:37