
Kábítószert találtak a rendőrök a Bács-Kiskun megyében történt baleset egyik sérültjénél. Egy autó lesodródott az útról, és egy fának hajtott szombat délben Kiskunhalas közelében. A sofőr meghalt, az utasok megsérültek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A drogot az egyik sérült kabátzsebében találták, de ő tagadja, hogy köze lenne az anyaghoz.
A kocsiban öten utaztak Kiskunhalas irányából Kiskunmajsa felé, amikor egy bal kanyarnál a kocsi lesodródott az útról, és nekicsapódott egy fának. A sofőr meghalt, az egyik utas életveszélyes, ketten súlyos, egy ember pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autó annyira összeroncsolódott, hogy a sérülteket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A mentők mind a négy embert kórházba vitték. Köztük volt a sofőr 12 éves fia is, ő könnyebb sérüléseket szenvedett. A kocsit vezető férfi valószínűleg túl gyorsan hajtott, ezért nem tudta bevenni a kanyart.
A helyszínelő rendőrök 32 tablettát találtak az autó egyik utasának kabátzsebében, amelyeket vizsgálatra küldtek. A teszt kimutatta, hogy kábítószerről van szó. A kabát tulajdonosa tagadta, hogy köze lenne a droghoz. A rendőrség kábítószerrel történő visszaélés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A baon.hu hírportál információi szerint kiment a baleset helyszínére Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is, aki az elhunyt sofőr unokatestvére. Úgy tudni, a férfi - bár ezt nem erősítette meg a rendőrség - nem ismeretlen a rendőrök előtt, mert foglalkozott kábítószer-terjesztéssel. Nem kizárt, hogy a kocsiban ülő férfi is tőle kaphatta az anyagot - olvasható a baon.hu-n.
hirado
2008.12.07. 10:39