
Mintegy harminc szakszervezet csatlakozott ahhoz a demonstrációhoz, amelyet ma tartanak a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen Budapesten; a tüntetés miatt a fővárosban több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani.
A szervezők több tízezer résztvevőre számítanak, többek között egészségügyi, oktatási, fegyveres és rendvédelmi dolgozókat várnak.
A Hősök terén gyülekeznek a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének 9 tagszervezetéhez tartozók, valamint a Magyar Orvosok Szövetségének, a Pedagógusok demokratikus szakszervezetének és a Munkástanácsok Egészségügyi Ágazatának tagjai. A résztvevők innen és még négy helyről: az önkormányzati, az oktatási és az egészségügyi minisztérium, valamint az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) székháza elől átvonulnak a Parlament elé, ahol megtartják közös tüntetésüket.
A Kossuth téren ismertetik petíciójukat, majd azt átadják a kormány képviselőjének. Ezt követően csoportokban négy minisztériumhoz vonulnak (igazságügyi, önkormányzati, honvédelmi, oktatási), és átnyújtják a petíciót a tárcák képviselőinek is.
A demonstráció miatt szombaton tilos megállni a Kossuth téren és környékén, az Andrássy úton, és a pesti alsó rakpart Kossuth térhez közel eső szakaszán.
hirado
2008.11.29. 11:23