
Ha jelölést kap, vállalja a megmérettetést, és újraindul a frakcióvezetői posztért - nyilatkozta a Népszavának a fővárosi MSZP képviselőcsoportját irányító Steiner Pál, akinek pénteken jár le a mandátuma.
A párt budapesti elnöksége úgy döntött: kedden ül össze a frakció, hogy a tisztújítás menetrendjéről határozzon.
A lap információi szerint azért csak a menetrendről, mert kizárt, hogy már aznap megtartsák a választást, hiszen még jelölőbizottságot sem választottak. Ha létre is hozzák e testületet kedden, s elindul a jelölési folyamat, akkor sem valószínű, hogy a frakció péntekig választani is tud.
Molnár Zsolt, a párt budapesti ügyvezető alelnöke szerint sincs akadálya azonban annak, hogy a tisztújítást egy későbbi időpontra csúsztassák. Az ügyvezető alelnök Steiner újraválasztásának esélyeiről szólva a Népszavának megjegyezte, "ahol kettőnél több ember van, valaki mindig elégedetlen", de nem tud olyan frakciótagról, "aki komolyan ambicionálná a képviselőcsoport vezetését".
A lap szerint fontos dátum november 28. Steiner Pálnak azért is, mert aznap tartja ülését a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. A Népszava úgy tudja, a szocialista politikust Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára a tanács elnökévé választják.
hirado
2008.11.24. 09:46