
Az orvosok szerint ennek az adatnak azonban az az oka, hogy korábban felismerik a betegséget és könnyebben találnak donort is. A leukémiás gyerekek 70-80%-át gyógyítják sikerrel Magyarországon. A visszaesés valószínűség azonban nagy, 30-40%. Magyarországon évente 40-50 gyermek szorul hasonló transzplantációra.
Kriván Gergely a Szent László Őssejt Alapítvány főorvosa elmondta:
"Vannak veleszületett betegségek, immunhiányos állapotok, raktározási betegségek és vannak rosszindulatú betegségek, leukémia és egyéb daganatos kórképek, daganatos betegség egy évben 300 körül van, ami Magyarországon gyerekbetegekben kialakul, nagyobbik része szerencsére gyógyítható hagyományos módon, néhány esetben kell transzplantálni csak."
A felnőttek között évről évre több a leukémiás. Az orvosok szerint a betegek száma azért nő, mert egyre jobb és pontosabb a diagnosztika.
Borbényi Zita Szegedi Tudományegyetem, Belgyógyászati Klinika egyetemi tanár elmondta:
"A heveny leukémiák esetében 2-300 között van az új esetek száma, a krónikus leukémiák, ha összesítjük a nyiroksejtes és a nem nyiroksejtes adatokat akkor ez, kb. 6-800 új esetet tesz ki évente."
Magyarországon évente 200 őssejt-átültetést végeznek, de az orvosok szerint ennek a többszörösére lenne szükség.
hirtv.net
2005.05.26. 15:16