> Fidesz: „botrányos” és „megdöbbentő” volt a költségvetési bizottság ülése

A Fidesz elnöksége határozottan azt követeli a Gyurcsány-kormánytól, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)kötendő hitelszerződést - mondta Szijjártó Péter szóvivő a Fidesz elnökségének keddi ülése után. A kormány a szerződést annak jóváhagyása után hozza nyilvánosságra, de fő feltételei már ismertek - reagált a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke.
Az elnökség értékelése szerint hatalmas szégyen, hogy Magyarország az IMF-hitelére szorul, hogy elkerülje az államcsődöt, és az is szégyen, hogy Gyurcsány Ferenc dicsőségként próbálja ezt beállítani.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: demokráciában elfogadhatatlan az a titkolózás, amit a kormány folytat ebben az ügyben. A Fidesz elnöksége ezért határozottan követeli, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a hitelszerződést, mert a magyar embereknek joguk van tudni, miként akarja a kormány eladósítani az országot, és elzálogosítani az emberek a jövőjét. Szijjártó Péter szerint az ország két éve már egyszer ráfizetett arra, hogy titkolózott a kormány, amikor nem hozta nyilvánosságra a valós gazdasági adatokat, és most "ugyanez zajlik, csak pepitában".
Pichler Ferenc az MTI-nek elmondta: "a kormány nem titkolózik, a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás teljes egészében nyilvános lesz, miután azt az IMF igazgatósága jóváhagyta".
Hangsúlyozta azt is, hogy már egy hete nyilvánossá vált a hitel ára. Simor András jegybankelnök a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az EU-val, az IMF-fel és a Világbankkal létrejött megállapodás alapján Magyarországnak biztosított 20 milliárd eurós hitelkeret kamata 5-6 százalék. Ez jóval alacsonyabb, mint amilyen költséggel ma az ország akár belföldön, akár külföldön forráshoz juthatna.
Szijjártó Péter a költségvetési bizottság IMF-hitelszerződés ügyében tartott hétfői zárt üléséről azt mondta: a testület előtt elhangzottak alapján bebizonyosodott, a megállapodás lehet, hogy az IMF-nek jó üzlet, de Magyarországnak nagyon drága hitelt jelent.
A fideszes politikus közölte: mivel az ülésen titoktartási nyilatkozatot írattak alá a tagokkal, nem mondhatja el, hogy Veres János pénzügyminiszter miről számolt be, de kérdésre válaszolva megismételte, hogy nagyon drága hitelről van szó, amelynek több feltétele, több részlete van annál, mint amit eddig nyilvánosságra hoztak.
A szóvivő kérdésre válaszolva azt mondta: ők is szeretnék tudni, hogy van-e titkos záradéka a szerződésnek, de mint mondta, élnek a gyanúperrel, hogy van.
A politikus "botrányosnak" és "megdöbbentőnek" nevezte, hogy a pénzügyminiszter zárt ülést kezdeményezett, az pedig szerinte "mindennek a teteje", hogy még a jegyzetek készítését is megtiltották az ülésen. Nem tudom, hogy ez a rendszerváltás után 18 évvel, egy demokratikus országban helyes eljárás-e - jegyezte meg.
Szijjártó Péter a sajtónak ugyanakkor megmutatta az egyik dokumentumot, amelyet alá kellett írni az ülésen, ez egy minősített adatokkal kapcsolatos betekintési engedély volt, ugyanakkor megjegyezte: semmilyen írásos anyagot nem kaptak, csak szóbeli tájékoztatás hangzott el. Ezt az eljárást az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény írja elő - mondta erre a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke.
hirado
2008.11.05. 09:44