
Rendkívüli népszerű az idei panelprogram. A szeptember végén lejáró határidő lejártáig 100 ezer panellakás felújítását célzó pályázat érkezett 30 milliárd forintos támogatási igénnyel. A keretösszeget azonban nem csak erre az évre szánták, hanem 2011-ig terjedő időszakra.
Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára hangúlyozta: pénzhiány miatt a beadott kétezer pályázat közül egyet sem utasítanak vissza. Az óriási érdeklődés miatt akár az is elképzelhető, hogy jövőre meg sem hirdetik a panelprogramot.
A jövő évi költségvetésben ugyanis aligha lehet erre a célra többletforrást elkülöníteni. A szakember szerint ugyanakkor reményre adhat okot, hogy az utófinanszírozás miatt az idén beadott pályázatokra legfeljebb egy év múlva fizetnek, a jövőre kiírandó pályázatokra pedig még később.
A felújítás révén egyébként 8-50 százalékos energiamegtakarítás érhető el a panellakásokban, ennek ellenére a korszerűsített lakások csak néhány százalékkal kelnek el drágábban, mint energiafaló társaik.
hirado
2008.11.05. 09:42