
Hamarosan eldőlhet, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítotti eljárást indít-e Baja Ferenc államtitkár és Puch László, az MSZP pénztárnoka ellen a K&H-ügyben, értesült a Magyar Hírlap. A Kulcsár Attila ellen két éve indult nyomozás heteken belül vádemeléssel lezárulhat.
A napilap értesülései szerint az álbróker vallomásának több fejezete is a politikusok ellen eljárni hivatott ügyészségi nyomozóknál van. Az ügyészek napokon belül döntenek arról, hogy eljárást indítsanak-e a vallomásokban a csalássorozat kedvezményezettjeiként szereplő Baja és Puch ellen. A vádhatóság illetékese nem kívánta kommentálni a Hírlap értesüléseit.
A lap információi szerint a K&H-ügyben eljáró rendőrség két hét múlva megkezdheti a nyomozati iratok ismertetését. A többmilliárd forintos sikkasztásnak csaknem harminc gyanúsítottja van. Két gyanúsított, az Egyesült Államokban élő Schönthal Henrik és a Szíriában bujkáló Abdo Mahmud ellen felfüggesztették az eljárást, amit kiadatásuk után folytatnának le.
A nyomozásból hátralévő két hétben is folytatódnak Kulcsár gyanúsítotti meghallgatásai, bár az álbróker ügyvédje szerint új elem felbukkanása ezeken már nem várható. Kulcsár, ügyvédje szerint felkészült rá, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítélik.
hirtv
2005.05.25. 13:49