
A miniszterelnök elmondta: a támogatást a duplájára emelnék: egy gyerek után 11 ezer forint, két gyerek után, fejenként 12 ezer, három gyerek után pedig fejenként 14 ezer forint lenne a pótlék. A gyerekét egyedül nevelő szülő ennél kicsivel többet kapna.
A családok 5 %-a nem kap adókedvezményt
Az adókedvezményt továbbra is meghagyja a kormány azzal a megszorítással, hogy az család, ahol a szülők éves jövedelme összesen bruttó hétmillió forint fölött van, nem kap kedvezményt. Ez Gyurcsány szerint a családok mintegy 5 százalékát érinti. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott: "a kormány arra kéri ezeket a családokat, hogy több felelősséget vállaljanak a szegényekért".
A Fidesz részéről Áder János reagált a kormányfő által elmondottakra. A frakcióvezető közölte: pártja egyetért a családi pótlék megemelésével és kormány azon céljával, amely szerint növelni kell a munkavállalók számát. Ugyanakkor hozzátette: ha csak a családi pótlék összegét emeli meg a kormány, az nem fog munkavállalásra öszönözni, épp ellenkezőleg, inkább otthon tartja majd a munka nélkül lévőket. Áder a kormány számításaira hivatkozva közölte: a családi pótlék összegének emelése mindössze pár száz forintos támogatás-növelést jelent.
hirtv
2005.05.23. 18:44