
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek meg kell nyilvánulnia a lehallgatási ügyben. Az ellenzéki párt azt várja, hogy a miniszterelnök határolódjon el Szilvásy Györgytől, mondjon véleményt a titkosszolgálatoknak az ügyben tanúsított magatartásáról és az ellenzéki képviselők lehallgatásáról.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója erről annak kapcsán beszélt hétfőn újságírók előtt, hogy a legfőbb ügyésznél feljelentette a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert. Szilvásy Györgyöt hivatali visszaélés bűntettének gyanúja és hivatalos személy által, közmegbízás felhasználásával elkövetett, személyes adattal visszaélés bűntette miatt jelentette fel a képviselő.
A politikus szerint egyértelműen beigazolódott, hogy a kormány politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat. Egyértelműnek ítélte azt is, hogy minden törvényes indok nélkül hallgattak le ellenzéki képviselőket, és az így szerzett információkat törvénytelenül használták fel.
Répássy Róbert felhívta a figyelmet, hogy Szilvásy vasárnap este az MTV Szólás szabadsága című műsorában tagadta, hogy képviselőknek átadott volna lehallgatási hanganyagokat. Ezzel a tagadással Répássy szerint Szilvásy megkezdte a menekülést.
hirado
2008.09.29. 12:46