
A lehallgatási botrányt próbálta megfejteni A szólás szabadsága is. A műsorban Gálszécsy András volt titkosszolgálati miniszter azt mondta ő sem érti ez az egész UD Zrt-s ügyet pedig minden nap nyomon követi.
A YouTube-on lévő beszélgetések tartalma
Az egyik beszélgetésben egy Attila nevű férfi egy gépfegyver és negyven darab lőszer beszerzéséről tájékoztatja megbízóját, és későbbre ígér neki egy légpuskát is, ez utóbbiról hozzáteszik, hogy egy bemutatóra kell. Egy másik felvételen egy sikertelen "beavatkozásról" esik szó, a telefonáló arról panaszkodik, hogy elmúlt a hónap vége, és valaki még mindig nem fizetett a szüleinek. Feltettek egy olyan beszélgetést is, amelyben az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa, Tóth János vitatja meg egy emberével egy belvárosi ügyvédi iroda megfigyelésének, akár bekamerázásnak lehetőségét. Több beszélgetést híváslista, illetve kémszoftver címen töltöttek fel. Egy másik beszélgetésben valaki arról beszél, hogy éppen Bajnai Gordonról készítenek környezettanulmányt.
Nagyon kevesen tudják ma Magyarországon hogy ebből az ügyből mi az igaz, és Gálszécsy hozzátette ez nagyon kevéssé hasonlít egy megállapodott demokrácia pártok közötti viszonyához, meg politikai és a bizonyos bűnöző szervezetek viszonyához.
Gálszécsy azt is elmondta, ha most titokminiszter lenne nem sietett volna ennyire, hogy politikai síkra terelje az ügyet.
Arra a kérdésre, hogy Dávid Ibolya miért hozta nyilvánosságra azt a hanghordozót amin szerepel, hogy őt le akarják járatni, Gálszécsy azt felelte: politikai megfontolás állhatott az elnök asszony döntése mögött.
A műsor internetes szavazásán, ahol azt a kérdést tették fel az olvasóknak, hogy "Ön érti-e, hogy mi van a lehallgatási ügyek mögött", az emberek 47 százaléka azt válaszolta, hogy a kormány bizalmas beszélgetéseket használ politikai célokra, 42 százaléka úgy gondolja, hogy a Fidesz együttműködik egy magán titkosszolgálattal, az internetezők 9 százaléka az mondta fogalma sincs az egészről, és az olvasok 2 százaléka azt mondta nem érti ezt az egészet, bármi lehet a lehallgatások mögött ( felmérés nem reprezentatív!)
Szivásy György is, aki szintén A szólás szabadsága vendége volt a műsorban összefoglalta a lehallgatási ügy lényegét!
A miniszter szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal a nyomára bukkant egy árnyék titkosszolgálatnak, amely magán üzleti, vállalati, szolgálati államtitkot megszerzésére volt képes, törvénytelen eszközökkel - ez a gyanúsítás tette hozzá Szilvásy. Ezért az NBH feljelentette annak négy vezetőjét, illetve ismeretlen tettes ellen is tett feljelentést kiderült, hogy ezek emberek gyanúsíthatók ezeknek az elkövetésével az elmúlt nyolc hónapban. A miniszter szerint "ez önmagában is Magyarország 18 éves demokrácia történetének egyik legsúlyosabb ügye". A feljelentés szeptember 10-én történt. A nyomozás azóta a rendőrség és az ügyészség kezében van - tette hozzá Szilvásy György.
A titokminiszter szerint az tény, hogy érintett az ügyben a Fidesz két titkosszolgálati minisztere, mert rendszeres kapcsolatot tartott az UD Zrt.-vel és feladatokat is adott neki.
A feladat meghatározása az volt, hogy Laborcz Sándor orosz kapcsolatairól kértek infókat, a Szilvásy szerint a rendőrségi eljárás dolga kideríteni, hogy mi történt ebben az ügyben.
Répássy feljelentni Szilvásyt
Feljelenti a Fidesz Szilvásy Györgyöt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója, jogi kabinetjének vezetője szintén A szólás szabadságában.
A feljelentést hétfőn teszik meg hivatalos és személyes adatokkal való visszaélés miatt - tette hozzá Répássy Róbert.
Úgy fogalmazott: "A legsötétebb diktatúrák szokták azzal etetni az alattvalóikat, hogy nem a hatalom figyeli meg a politikai ellenfeleiket, hanem az ellenséges ellenzék figyeli meg a jóságos kormányt".
Répássy Róbert szerint a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és a kormány játszmájáról van szó, s azt politikai célokra használják fel.
hirado
2008.09.29. 12:45