
Tavaly szeptembertől idén júniusig 1200 panaszt nyújtottak be a különböző illetékes szervezetekhez az európai uniós pályázatokon elutasított cégek - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél a lapnak azt mondták: a lezárt ügyek 33 százaléka bizonyult jogosnak, az átlagos ügyintézés 52 nap volt. Ez elméletileg beleférne a jogszabályban rögzített 30, illetve a meghosszabbítva 60 napos ügyintézési határidőbe, csakhogy a lap megkérdezte tanácsadó cégek tömkelegével soroltak olyan példákat, amikor a döntés nem született meg a határidőig.
Esőssy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda vezérigazgatója elmondta: első körben a közreműködő szervezeteknél kell jelezni, hogy nem értenek egyet az elutasító döntéssel, onnan az NFÜ jogi osztályához kerül a dokumentáció. A közreműködő szervezetek különbözőképp reagálnak a megkeresésekre: a MAG Zrt. inkább maga próbálja rendezni az ügyelet, ha tévedett, a problémát orvosolja.
A Regionális Fejlesztési Ügynökségek között volt olyan, mely vállrándítással vette tudomásul, hogy ami miatt nem nyert a pályázat, az tulajdonképp benne van a dokumentációban, és lehet az NFÜ-höz menni, kivárni a hosszú hónapokat a döntésig, addigra azonban a keretet szétosztják a többi pályázónak.
Esőssy mindemellett helyteleníti, hogy az NFÜ hatóságként lép fel, noha csak szolgáltatnia kellene. Hozzátette: a pályázók, főleg az önkormányzatok első reakciója, hogy még akkor sem húznak ujjat a hatósággal, ha jogos a reakciójuk.
hirado
2008.09.29. 07:12