
Más európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is szükség van arra, hogy mindenki, aki a törvény szerint hadköteles, rendkívüli állapot esetén behívható legyen a hadseregbe - nyilatkozta a honvédelmi miniszter a Napi Gazdaságnak.
Szekeres Imre szerint társadalmi szemléletváltásra és konkrét jogi lépésekre is szükség van. Mint mondta, megfelelő kiképzést és felkészítést akarnak biztosítani mindenki számára.
A szaktárca vezetője azt közölte, hogy egy októberi hadgyakorlattal összefüggésben arra fogják majd felhívni a figyelmet, hogy bár szerencsére béke van, de készen kell állni arra, hogy esetleg konfliktushelyzetbe kerülünk.
Szekeres Imre elmondta: a Magyar Honvédségnek szüksége van továbbá egy tartalékos állományra, nagyjából négyezer főre, akik megfelelő kiképzést kaptak bizonyos katonai feladatokra a "sebészettől a gépjárművezetésig". Hozzátette: ők a Magyar Honvédség tagjai lesznek, azaz nem hoznak létre egy attól független szervezetet.
Közölte, az erről szóló javaslataikat az Országgyűlés elé fogják terjeszteni.
hirado
2008.09.26. 09:28