
Életveszélyes fenyegetést tartalmazó levél érkezett szerdán Navracsics Tibornak, amely torka elvágásával fenyegeti meg a Fidesz frakcióvezetőjét és Szijjártó Pétert, a párt szóvivőjét, valamint családtagjaikat is. 2002 óta ez a gyűlöletpolitika kormánypolitikává nőtte ki magát – jelentette ki a történteket követően Navracsics.
A Központi Nyomozó Főügyészségen csütörtökön Szijjártó Péter és Navracsics Tibor megtette a feljelentést a levéllel kapcsolatban. A helyszínen sajtótájékoztatóra is sor került, ahol kiosztották a levél fénymásolatait.
A levél döbbenetes módon a politikusok torkának elvágásáról tesz említést. A gyűlöletpolitika itt van velünk – jelentette ki Navracsics.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: nem az ő személyük a fontos, hanem az, hogy egy magyar választópolgár úgy gondolja, jogos igény a részéről, hogy elvágja a torkát egy ellenzéki frakcióvezetőnek azért, amit mond. Szerinte ez egy kortünet, ami 2001-ben kezdődött a 23 millió románnal való fenyegetéssel, a köteles beszéd miatt kialakult hisztériakampánnyal, majd "2002 óta ez a gyűlöletpolitika kormánypolitikává nőtte ki magát". Navracsics úgy fogalmazott, hogy az állampolgárok a maguk nyelvezetére lefordítva a kormánypolitikából áradó gyűlöletet próbálják ellenük és családtagjaik ellen fordítani – teszi hozzá a távirati iroda.
Az újságíróknak is kiosztott levelet zalaegerszegi címzéssel és a zalai szavazók nevében küldték, de Navracsics valószínűsítette, hogy álnévről és álcímről lehet szó. A frakcióvezetőnek címzett levélben többek között azt írták, "ön csak egy paprikajancsi senki és önt addig fogjuk keresni, hajtani, amíg a torkát el nem vágjuk. (...) Ez vár Szijjártóra is, nem fogjátok elkerülni ti szemetek! (...) Nem tudtok elbújni se ti, se a családotok, mert mind fasiszták döglenetek kell! halál rátok, ez a jelszó!"
Arra a kérdésre, hogy kérnek-e rendőri védelmet, Szijjártó úgy válaszolt: ezt majd a rendőrség eldönti.
A Magyar Szocialista Párt mélységesen elítéli a gyűlöletkeltés és fenyegetés minden formáját, és károsnak tartja az erőszakra való buzdítást, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali szélsőségesek hangoztatják-e ezeket a nézeteket. - adta közre a szocialista párt az ügyről alkotott véleményét Nyakó István az MSZP szóvivője. Kijelenti: a Magyar Szocialista Párt számos alkalommal egyértelművé tette álláspontját, hogy a fizikai erőszakkal fenyegetőkkel szemben határozott fellépésre van szükség. Az ilyen és ehhez hasonló szélsőséges elveket és gyakorlatot a Magyar Szocialista Párt tagjai egyöntetűen károsnak, veszélyesnek tartják, és a leghatározottabban elítélik. De a Fidesz politikusai a legtöbb alkalommal nem találtak módot arra, hogy megtegyék ugyanezt. Leszögezi: ezzel együtt Navracsics Tibor és Szijjártó Péter nemcsak a jó ízlés, de a tisztesség határát is átlépte a mai napon. Tisztességtelen és álságos dolog olyasvalamiért felelőssé tenni a politikai ellenfeleiket, amihez nyilvánvalóan semmi közük nincs. Visszautasítunk minden ilyen állítást és sejtetést.
Magyar Nemzet
2008.09.25. 16:41