
Az ügyészség gyanúja szerint roma szervezeteken keresztül céloztak meg valakik állami pénzeket; az eddigi adatok szerint 140 millió forintot szereztek meg. A múlt héten elrendelt nyomozás most négy roma érdekképviseleti szervezetet érint Bács-Kiskun megyében. Ezekhez a szervezetekhez egy korábbi nyomozás, a szeptember elején a Kolompár Orbán vezette Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet hasonló ügyében indult eljárásban jutottak el a nyomozók. Kolompár Orbán egyben az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ)elnöke is.
Az első, roma szervezetet érintő ügyben a gyanú szerint 13 millió forint állami támogatáshoz fiktív számlák segítségével jutottak hozzá. Az ügyet a nyomozók gyakorlatilag lezárták, jelenleg négy gyanúsított van - mondta Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei főügyészség főügyész-helyettese a Független Hírügynökségnek.
Az ebben a nyomozásban tartott házkutatásokkor jutottak hozzá olyan bizonyítékokhoz, amelyek arra mutattak, hogy más roma szervezeteken keresztül valakik további állami pénzekhez próbáltak - részben sikerrel - hozzájutni.
Az utóbbi ügy négy szervezetet érint: a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezetet - ami az első ügyben is érintett - illetve a keceli és a mélykúti hasonló szervezeteket és egy, a cigányság foglalkoztatásával kapcsolatos közhasznú társaságot.
Az eddigi gyanú szerint a négy szervezeten keresztül ismeretlenek 255 millió forintnyi állami támogatást próbáltak lehívni, ebből 140 milliót sikeresen. A támogatások elnyeréséhez itt is fiktív számlákat használtak. Az ügyben a múlt héten indult nyomozás, gyanúsított még nincs. Szerdán azonban házkutatásokat tartottak a szervezeteknél, iratokat, számítógépes adathordozókat foglaltak le, ezek tartalmát vizsgálják - tette hozzá Szabó Ferenc
Az első, roma szervezetet érintő kiskunmajsai ügy egyik gyanúsítottja, Kolompár Orbán, a Országos Cigány Önkormányzat elnöke, a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban semmit nem tud mondani, az ügyészség teszi a dolgát, meg kell várni a vizsgálat végét.
hirado
2008.09.25. 10:42