HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Sólyom László lehet az ellenzék jelöltje

t: 150

Sólyom László lehet az ellenzék jelöltje

Interneten, utcai mozgóurnáknál és a pártszékházban gyűjtötte négy hétig a Fidesz az államfőjelöltekre adható voksokat. Az öt felsorolt név közül kettőre is lehetett szavazni. A nagyobb ellenzéki párt tegnap véglegesnek tekinthető eredményt hirdetett: az összesen 718 ezer szavazatból (ez becslések szerint félmillió körüli válaszolót takar) 82%-os feldolgozottság mellett Mádl Ferenc vezet.

A jelenlegi elnök a voksok 38,6%-át kapta, második Sólyom László lett 33,8, harmadik Szili Katalin házelnök 14,8, negyedik az MTA volt elnöke, Glatz Ferenc 11, ötödik pedig a hajdani rádióelnök, Gombár Csaba 1,7%-kal.
- Eredményt hirdettünk, de győztest még nem - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz kampányvezetője, hozzátéve: a párt a közeljövőben dönti majd el, kit javasolnak a posztra.

A helyzet felemás. Hiába javasolnák ugyanis a vélhetőleg inkább Fidesz-érzelmű voksolók szívesen Mádl megbízatásának meghosszabbítását, a mai államfő kezdettől elzárkózott az újbóli indulástól. - Már 1990-ben, a felkérésemkor jeleztem, hogy azt csak egy ciklusra fogadom el, s jelenleg sem gondolkodom az újrajelölésemről - fogalmazott áprilisban a Blikknek az államfő. Így aztán szinte biztos, hogy az ellenzék Sólyom mögött sorakozik fel, különösen hogy az MDF is támogatja az Alkotmánybíróság volt elnökét.

- Mádl biztosan nem áll kötélnek - jelentette ki lapunknak Debreczeni József politológus -, hisz nagy presztízsveszteség lenne, ha nem választanák újra.
Szakértők szerint a Fidesz
em tudományos módszerekkel” készült közvélemény-kutatása csak politikai marketingfogás.

- Ezt most a nép véleményeként próbálják eladni - mondta a Blikknek Somogyi Zoltán, a Political Capital elemző cég igazgatója. - Ha az első fordulóban az SZDSZ sem szavaz Szilire, akkor a szocialista jelölt még 50%-ot sem kap. Merész lépés lenne ezután a második fordulóban ismét őt jelölni, így Sólyomnak legalább akkora esélye van az államfői posztra, mint Szilinek - vélte a szakértő.

blikk

2005.05.23. 01:10

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek