HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kínos lenne kihallgatni Demszkyt?

t: 712

Kínos lenne kihallgatni Demszkyt?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kapta meg a 2006-os fővárosi útfelújításokkal kapcsolatos ügyet, de ennek aktái még nem érkeztek meg egyik helyről a másikra, bár a két kapitányság egy épületben van.

Csak az iratok alapos vizsgálata után döntenek majd arról, hogy indítanak-e végül nyomozást - mondta a Magyar Nemzetnek Bényi Mónika sajtóügyeletes.

Az ügyben két fideszes fővárosi képviselő tett feljelentést korábban a Központi Ügyészség Nyomozó Hivatalánál, jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúja miatt. Kiderült ugyanis, hogy a fővárosi önkormányzat nem a valós értékek alapján számolt el az útfelújításokhoz kapott állami támogatással, és kamatokkal együtt 700 millió forintot kellett végül visszafizetnie. Az ügy később a vám- és pénzügyőrséghez került, majd onnan BRFK-hoz.

A lap szerint az ügy azért kínos a nyomozó hatóságoknak, mert valószínűleg Demszky Gábor főpolgármestert is ki kellene hallgatniuk - a felújítás elszámolásainak egy részét maga a főpolgármester vagy megbízottja írta alá ugyanis.

hirado

2008.08.15. 10:00

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek