
Az osztrák állami egészségügyi intézmények több mint 20 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá vírustesztekhez, mint a magyarok - írja a Magyar Nemzet, az interneten közzétett osztrák közbeszerzési adatok alapján.
Míg itthon 672 forintba kerül a teszt darabja, addig Ausztriában 517-be. Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója a lapnak ennek kapcsán azt mondta, hogy nem mindig választhatják meg beszállítóikat - például akkor, ha a tesztek gyártója egy beszállítóval köt megállapodást. Emellett az ár a mennyiségtől is függ - tette hozzá.
A lap szerint ennek ellentmond, hogy az adatok alapján a vírustesztekből az osztrákok jóval kevesebbet használnak, mint Magyarország.
Elképzelhető ezért, hogy a vírustesztek beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárást kifejezetten a mostani beszállítóra, a Diagon Kft-re írták ki. Ezt bizonyíthatja, hogy a behozott termékek egyébként egy amerikai cégtől származnak, amelynek Magyarországon is van leányvállalata, de az valamiért nem pályázott - olvasható a polgári napilapban.
hirado
2008.08.08. 09:48