> Nem találtak komoly elváltozást Kolonics György testében a boncoláskor

A Híradó információja szerint rendkívüli halált megmagyarázó, komoly elváltozást nem találtak Kolonics György testében a csütörtöki boncolásnál. A távirati iroda úgy tudja, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kenus szíve körüli koszorúerekben kisebb lerakódást találtak. Ez meszesedést jelezhet, ami nagy megterhelés mellett elvileg okozhat infarktusveszélyt. A hivatalos szakvélemény még nem készült el, a szövettani és toxikológiai vizsgálatok eredményeire várnak. A Híradó úgy értesült, hogy a vizsgálatok egy részét a Doppingellenes Világszervezet bécsi laborjában is elvégzik. Kolonics György temetése jövő pénteken lesz a Farkasréti temetőben.
A kedden, edzés közben hirtelen meghalt Kolonics György holttestét csütörtök délelőtt boncolták fel. A boncolási jegyzőkönyvet csak később hozzák nyilvánosságra, mert a végső szakvélemények elkészítéséhez további laboratóriumi vizsgálatokra van szükség. A Kajak-Kenu Szövetség elnöke orvosi forrásokra hivatkozva azt mondta, a boncoláson nem találtak olyan
elváltozást vagy fejlődési rendellenességet, amely megmagyarázná, miért állt meg Kolonics György szíve.
"Annyit tudunk erről, hogy semmilyen különleges elváltozást nem volt, semmilyen különleges indokot és okot a boncolás nem tárt föl, előzetesen azt lehet mondani csak, hogy egyfajta infarktust kapott" - mondta Baráth Etele, a szövetség elnöke.
A távirati iroda viszont úgy értesült, hogy a kenus szívét körbehálózó koszorúerekben kisebb lerakódásokat találtak. Ezek komoly fizikai megterhelés esetén növelhetik az infarktus kockázatát. Pontos diagnózissal leghamarabb pénteken szolgálnak az illetékesek.
A sportoló szervezetéből vett mintákat a Doppingellenes Világszervezet bécsi laborja is vizsgálja. A szövetség elnöke szerint kizárt, hogy Kolonics György szervezetében valamilyen teljesítménynövelő szert
találjanak. Baráth Etele közölte, a bécsi vizsgálatra azért van szükség, mert attól a labortól pontosabb és hitelesebb eredményekre számíthatnak.
Július 25-én, jövő pénteken 14:30 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Kolonics Györgyöt.
A kétszeres olimpiai bajnok világhírű kenust a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Önkormányzati Minisztérium saját halottjának tekinti.
hirado
2008.07.18. 10:10