
Újabb fotókat tett közzé honlapján a rendőrség szombaton azokról, akiket a múlt szombati melegfelvonulás idején történt különböző bűncselekmények miatt keresnek. A felvételeken tizennégy ember látható, továbbá két csoportképen egy nagyobb társaság.
Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: a fotókon látható embereket többek között hivatalos személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt keresik. A BRFK-n és a kerületi kapitányságokon - a pénteken közzétett tájékoztatók alapján - tizenegy büntetőeljárás indult. Ebből kettő ismeretlen tettesek ellen, a további kilenc ügyben - összesen huszonöt emberrel szemben - folyik a nyomozás magánlaksértés vétsége, garázdaság bűntette, illetve vétsége miatt.
A tizenegy büntetőügyből öt átkerült a Budapesti Nyomozó Ügyészségre, mert ezekben az esetekben rendőrök elleni támadás történt. A Budapesti Nyomozó Ügyészségen tizenhét embert érintő, tizenhárom büntetőeljárás indult felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt. Garázdaság miatt hét, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt négy, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt három embert állítottak elő.
hirado.hu
2008.07.12. 13:03