
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a hét végén sem születhet megállapodás a magyar-szlovák hivatalos kormányfői találkozó időpontjáról. A magyar miniszterelnök ezt Dubrovnikban mondta pénteken az MTI-nek a Croatia Summit 2008 elnevezésű csúcson, amelyen Robert Fico is részt vesz.
Nagy valószínűséggel találkozunk és néhány mondatot váltani is fogunk Robert Ficóval. Ezt azonban nem lehet se hivatalos, se nem hivatalos kétoldalú találkozónak tekinteni - mondta Gyurcsány Ferenc. A magyar álláspont továbbra is az, hogy előbb informális tárgyalás legyen a két miniszterelnökök között. Az ilyen beszélgetésekkel lehet javítani a viszonyt - tette hozzá.
Robert Fico szlovák kormányfő még tavaly ősszel hívta meg hivatalos látogatásra magyar kollégáját, Gyurcsány Ferencet.
A találkozó előkészítésével megbízott Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton Pilisszántón egyeztet szlovák partnerével a kérdésről. Gyurcsány Ferenc az MTI-nek elmondta: Kiss Péternek sincs mandátuma arra, hogy megállapodjon szlovák kollégájával a kétoldalú találkozó időpontjáról.
Kiss Péter és Dusan Caplovic már többször tárgyalt, hogy előkészítse a szlovák-magyar miniszterelnöki találkozót. Május közepén azonban a magyar fél közölte: a közeljövőben nem lesz magyar-szlovák kormányfői találkozó, mivel a kétoldalú kapcsolatokban nem sikerült megfelelő haladást elérni. Vezető szlovák politikusok több kijelentése miatt akkor a külügyminisztériumba kérették Szlovákia budapesti nagykövetét.
hirado
2008.07.05. 09:58