
Alapvető változások következhetnek be a fővárosi parkolási rendszerben - véli dr. Tamási Bertold ügyvéd, aki a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-vel szemben első fokon pert nyert.
- A parkolási társaságoknak nincs joguk saját nevükben a nem fizetők ellen eljárást indítani, de még csak felszólítást sem küldhetnek az autósoknak. A Fővárosi Közgyűlés rendelete alapján ugyanis csak meghatalmazással, az önkormányzat nevében és annak javára hajthatják be a bírságokat - mondta el Tamási.
- Korábban volt már példa arra, hogy elsőfokon az autósoknak adtak igazat, de a másodfokon eljáró bíróság mindig a parkolási társaságnak kedvezett. Ezek közül több esetben ugyanaz a bíró hozott ítéletet, aki ebben az ügyben is döntött - állítja Novák Péter, a BÖP Kft. vezetője. Tamási szerint azokban az esetekben nem, vagy nem megfelelően hivatkoztak az önkormányzati meghatalmazás szükségességére, ezért veszítettek az autósok ügyvédjei.
A parkolási társaságok sokszor behajtó cégeket bíznak meg követeléseik érvényesítésével. Nekik az ügyvéd szerint szintén nincs joguk eljárni, hiszen nincs meghatalmazásuk az önkormányzattól. Ezért ha valaki parkolási társaság által megbízott behajtó cégnek fizetett, visszaperelheti pénzét. Az önkormányzat ugyan újra behajthatja a bírságot, de nem minden esetben! Tamási elmondta, hogy ezek az ügyek öt év alatt évülnek el. Ezért például egy 2000 decemberében befizetett büntetés idén még visszaperelhető a behajtótól, és ha az önkormányzat 2006-ig
em jelentkezik” az őt jogosan megillető bírságért, akkor moshatjuk kezeinket, zsebünkben a visszakapott pénzzel. Mindez természetesen csak akkor érvényes, ha az ítélet jogerőre emelkedik a másodfokú tárgyaláson, amit Tamási Bertold legkorábban szeptember környékére vár.
Vidéken egyelőre nem tisztázottak a hasonló ügyek. Balassagyarmaton például az egész város fizetőövezetnek minősül, de itt még nem nyertek pert a parkolási társulás ellen. A szegedi önkormányzat ügyintézőjétől, Lázár Ferenctől megtudtuk, hogy városukban a bírságokat az ottani parkolási társaság saját nevében és javára szedi be, hasonló a helyzet Veszprémben is.
blikk
2005.05.13. 00:23