> Közös közlekedési sokk: ismét rászerveznek a vasutasok a BKV-sztrájkra?

Leáll éjféltől a vasúti közlekedés is, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) ugyanis folytatja a február 1-je óta többször is felfüggesztett gördülő sztrájkját - írja a Népszabadság.
A Szonda Ipsos egy 500 fős budapesti reprezentatív mintán is felmérést készített arról, mit szólnak az emberek a BKV-sztrájkhoz. Az eredmény számottevő különbséget nem mutat az országos adatokhoz képest. A fővárosiak közel kétharmada (62 százalék) például szintén azon az állásponton van, hogy a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a közlekedési vállalatnak.
A lapnak az érdekvédő tömörülés alelnöke, Bárány Balázs azt mondta, hogy célszerű, ha egy-egy követelésnél több szervezet is összefog. Az alelnök hozzátette, hogy nem elképzelhetetlen, hogy a BKV-dolgozókkal együtt a vasutasok is sztrájkolnak pénteken, akár a saját ügyük miatt, akár a BKV-dolgozókat segítve.
A végső döntést csütörtökön kora délutánig hozza meg a szakszervezet illetékes testülete.
A VDSZSZ és a MÁV között egyébként továbbra sem született megállapodás a követelt béremelésről és a többletjuttatásról.
A BKV ma reggel 8 órára újabb tárgyalásra hívta a szakszervezetek vezetőit, akik viszont azt mondták: ma már a sztrájk szervezésével foglalkoznak, ugyanakkor nem zárkóztak el egyértelműen a további egyeztetéstől. Kiricsi Karola , a BKV szóvivője azt mondta: mindent megtesznek, hogy elkerüljék a pénteki munkabeszüntetést. A Magyar Posta közleményben tudatta, hogy pénteken a sztrájk ellenére is kiviszik a küldeményeket és a fővárosban mindenki megkapja az esedékes nyugdíjat is.
hirado
2008.04.17. 07:26