
Ha valaki olyasmiről értekezik, hogy valakiknek a puszta létezésük indokolja a fajgyűlöletet, az antiszemitizmust - az vállalhatatlan és védhetetlen - jelentette ki a Népszabadságnak adott interjújában Balog Zoltán.
A fideszes politikus elmondta, hogy a fenti állítást tartalmazó publicisztika íróját, Bayer Zsoltot régóta ismeri, és biztosra veszi, nem antiszemita, lelke mélyén bizonyára már bánja e sorokat.
Elfogadhatatlannak tartja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Magyar Gárda március 12-i perén történteket. Ezért javasolják, hogy Draskovics Tibor szakminiszterrel közösen tekintsék át milyen eljárási rendre, esetleg jogszabálymódosításra van szükség a hasonló esetek elkerülése érdekében. Erről kedden hozott állásfoglalást a testület, amit várhatóan szerdán ismertetnek - értesült a Népszava.
Hozzátette: a Magyar Hírlap újságírójának abban azonban igaza van, hogy Magyarországon némelyek politikai fegyvernek használják az antiszemitizmus vádját, legalábbis túl könnyen fasisztáznak le másokat.
Véleménye szerint téves úton jár, aki valamiféle gárdában látja a megoldást, és nem ért egyet azzal sem, ha a "cigánybűnözés" fogalmát politikai kategóriaként próbálják használni. Ugyanakkor képmutatónak és álságosnak nevezte, hogy az értelmiség egy része folyton elutasító meg elhatárolódó nyilatkozatokat ad ki, viszont azokkal a problémákkal, amelyek tényleg feszültségeket okoznak, érdemben nem foglalkozik.
Az Országgyűlés emberi jog, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke arra a felvetésre, hogy a Parlamentbe mára több száz papot és lelkészt várnak egy konferenciára, jelzi, a Fidesz készül a hatalomra, azt mondta: az ellenzéki párt valóban erősen koncentrál egy esetleges kormányzati szerepre, ennek azonban semmi köze az említett rendezvényhez.
A Népszava arról számol be, hogy Bayer Zsolt az iwiw közösségi portálon megköszönte barátainak, ismerőseinek, hogy kiálltak mellette, egyben arra kért mindenkit, aki csak teheti, fizessen elő a Magyar Hírlapra, mert "ez a történet igazából egy újság tönkretételéről szól". A napilap főszerkesztője, Kocsis L. Mihály a Népszavának azt mondta: nem szereti Bayer nagy vihart kavart, nyíltan zsidózó publicisztikáját és az újságíró előfizető-toborzó akciójáról pedig csak informálisan értesült. Mint mondta, Bayer előzőleg nem egyeztetett vele, egyéb dolgait sem szokta előre bejelenteni, így nem tud felelősséget vállalni a levélért.
hirado
2008.04.02. 10:16