
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali kettőkor három órára igazítják előre.
A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiát lehet megtakarítani.
Azóta több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, 2000-ben pedig az EU tagállami úgy döntöttek: meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.
Egy néhány évvel ezelőtti magyar felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, azaz csaknem 200 gigawatt áramot takaríthat meg az ország.
Az október 26-áig tartó nyári időszámítás miatt a MÁV menetrendjét nem kell módosítani. Két nemzetközi vonatot érint az időszámítás-változás: a Dacia és a Beograd expressz mindkét járata várhatóan egyórás késéssel közlekedik majd - közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke. A kettő és három óra közötti személyvonatokat a vonatindító állomásokról csak az óraigazítás megtörténte után, vagyis hajnali három órakor indítják el.
A közlemény szerint ez idő tájt csupán négy belföldi személyvonat közlekedik, így a Füzesabonyból Budapestre, a Somoskőújfaluról Hatvanba, a Dombrádról Herminatanyára, illetve a Lajosmizséről Budapestre induló hajnali vonatok a nyári időszámítás bevezetése után, hajnali három órakor indulnak el.
A BKV diszpécserszolgálatán arról értesítették az MTI-t, hogy a nyári időszámításra való átállás nem érinti az éjszakai járatokat, így azokon fennakadás nem várható.
A Malév járatait sem érinti az óraátállítás, vasárnap hajnal 2 és 3 között - mint általában az év többi napján is - nem indítanak járatokat. A nyári időszámítással egy időben lép életbe a Malév új menetrendje - erről Németh Krisztina, a repülési vállalat kommunikációs vezetője tájékoztatta az MTI-t.
Németh Attila, a Volán fődiszpécsere arról számolt be az MTI-nek, hogy vasárnapi első járataik a nyári időszámítás szerint indulnak majd, de az óraátállítás miatt az előző évek tapasztalatai alapján semmi különös eseményre nem számítanak.
hirado
2008.03.29. 21:16