
"Parkinson kórral kezelték, és közben nem az volt a baja. A gyógyszerek hatására lebénult, és közben három hét múlva meghalt" - ez a férfi az édesapját vesztette így el. De ehhez hasonló eset történt nemrég azzal a hatéves kisfiúval, aki Kecskeméten egy mandulaműtét után halt meg. Egy másik, négy éves kisfiú egy hallásjavító műtét előtt, altatásban hunyt el. Két idős férfi leleteit pedig összecseréltek a Szegedi Kórházban: végül mindketten meghaltak. Rajtuk már nem tudnak segíteni, de az ÁNTSZ a jövőben jobban ellenőrzi majd a kórházakat, és bizonyos mutatók alapján rangsorolja is őket.
Bújdosó László, országos tisztifőorvos: "Milyen gyakran van szövődmény, milyen gyakran kell egy kórházi kezelést követően ugyanolyan vagy hasonló tünetekkel felvenni a beteget. Egy-egy kórházi osztályon milyen a bonyolultsági mutatója a beavatkozásoknak, hogy mennyi az ápolási idő a kórházakban, s hogy mennyire ápolják túl a betegeket."
Ezek alapján már jövőre megjelenhet az első kórház-lista. A közvélemény a tényt vegyesen fogadja.
Tokodi Gabriella: Valószínű, hogy a nyilvánosság az esetleg kényszerítőbben hat arra, hogy felelősségteljesebben dolgozzanak.
Szíjjártó Edit: Egyre több rémisztő dolgot hall az ember, és biztos, hogy jót tenne egy minőségbiztosítás működne mindenhol.
Nikolaidu Szófia: Annyira személyes, és annyira meg kell vizsgálni a hátteret, és sokféle, nem lehet általánosítani, és listákat írni, és kipipálni.
A szakma egyetért azzal, hogy a minőségi ellátásra kell törekedni, és azt ellenőrizzék is. Nem mindegy azonban, hogy milyen adatokat ki értékel, és milyen szempontok alapján.
Mezőfi Miklós, a budapesti Szent Imre Kórház orvosigazgatója: Az a sebészet például, amelyiknek 0 százalékos a halálozási aránya, az számomra azt jelenti, hogy nem is vállalnak fel kockázatosabb műtéteket, hanem azonnal továbbküldik a beteget.
Az orvosigazgató szerint most is úgy emelik a követelményeket az egészségügyben, hogy közben a pénzügyi feltételeket nem biztosítják. Például a fővárosi Szent Imre kórház alkalmazottainak száma 3 év alatt 150 fővel csökkent, de közben majdnem kétszer annyi beteget kell ellátniuk.
[LHP.HU]
2005.05.04. 22:55