
Százötvenezer embert szűrtek meg idáig a Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P.) keretében, és hatezer beteget találtak - olvasható a Népszabadságban.
Az eddig érintett hét nagyvárosban ezrek keresték föl az országos szűrési roadshow vizsgálóhelyeit, több helyen háromszoros volt a túljelentkezés. Van, aki szerint az ingyenesség, mások szerint a tájékoztatás, vagy egyszerűen csak a "körítés" mozgósította az embereket.
Dr. Horváth Béla, a szűrésben részt vevő bőrgyógyász azt mondta: a háziorvosoknak nincs idejük arra, hogy elmondják, milyen vizsgálatokra kellene elmenniük az embereknek. A legtöbben arról panaszkodnak, hogy "az ajtóból vizsgálták meg", nemegyszer jön úgy a beteg, hogy nem vették észre nála a bajt - tette hozzá.
A betegjogi képviselők egyelőre nem látják, hogy a kiszűrt betegeknek mi lesz a sorsuk. Csehák Judit, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány elnöke szerint ma senki nem tudja, egy-egy felfedezett beteget nem riaszt-e el valami az orvoshoz fordulástól.
Magyarországon a felnőttek számára csak különleges - például járványügyi - alapon rendelhető el kötelező szűrővizsgálat. A 21 évnél idősebbeknek azonban lehetőségük van önkéntesen igénybe vehető, illetve a szervezett szűrővizsgálatokon való részvételre. Három daganatos betegségcsoportra vonatkozóan pedig bevezették a szervezett szűrést.
hirado
2008.03.10. 09:01