HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Nem az úttörőké Csillebérc - Gyurcsány meghallgatását kezdeményezi a Fidesz

t: 236

Nem az úttörőké Csillebérc - Gyurcsány meghallgatását kezdeményezi a Fidesz

A Fidesz kezdeményezi, hogy az országgyűlés szakbizottsága hallgassa meg a miniszterelnököt, aki az elajándékozáskor a Demisz alelnöke volt. A másodfokú ítélet felülvizsgálatát a Magyar Úttörők Szövetsége kérte alkotmánysértésre hivatkozva. A Legfelsőbb Bíróság azonban jóváhagyta a jogerős ítéletet. Vagyis azt, hogy a KISZ és a Demisz érvénytelenül ajándékozta a csillebérci úttörőtábort az úttörőszövetségnek.

"A meghallgatás célja, hogy tisztázza: milyen módon vett részt abban a törvénysértő döntésben a DEMISZ akkori alelnökeként Gyurcsány Ferenc, melynek eredményeként a közvagyon részéből magánvagyonná kezdett átalakulni a korábbi csillebérci úttörőtábor" - fogalmazta meg a kérdést Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A Fidesz kíváncsi arra is, Gyurcsány Ferenc mit tesz az úttörőtábor visszaszerzéséért.

"A miniszterelnöknek ebben az ügyben személyes felelőssége nincs. A kormány természetesen az ítéletet magára nézve kötelezőnek tartja, jelen esetben a Legfelsőbb Bíróság ítéletét" - szögezte le Batiz András, kormányszóvivő.

Batiz András szerint a csillebérci úttörőtábor öt éve húzódó ügyét egyszerűbben lehetett volna rendezni, ha a Fidesz nem csinál belőle politikai kérdést.

A rendszerváltozásig a csillebérci úttörőtábor állami tulajdonban volt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség kezelésében. A KISZ 1989 áprilisában kimondta megszűnését, és egyben határozott a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a DEMISZ megalakulásáról. A DEMISZ-t 1989. június 23-án a KISZ jogutódjaként vették nyilvántartásba. Négy nappal később a két szervezet, külön-külön szerződésben, a Magyar Úttörők Szövetségének ajándékozta a 46 hektáros Csillebércet, amit '91-ben az Állami Számvevőszék szabályosnak talált. '99-ben az úttörőszövetség eladta a tábort egy külföldi cégnek, amely a terület egy részére szállodákat és lakóparkot épített volna. Amikor ez kiderült, a Deutsch Tamás vezette Ifjúsági Minisztérium tárgyalni kezdett az úttörőkkel. Csereingatlant ajánlottak nekik Csillebérc tulajdonjogának átadásáért, amibe azonban nem mentek bele. Ezután kérte a tulajdonjog megállapítását a bíróságtól a minisztérium és a magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Szerintük a KISZ júniusban nem ajándékozhatta el Csillebércet, hiszen már áprilisban kimondta megszűnését. Vitatták azt is, hogy a Demisz a KISZ jogutódja volt. A bíróság nem jogerősen, majd jogerősen is érvénytelenítette az ajándékozást, amit most a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyott.

[LHP.HU]

2005.05.04. 07:52

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek