
Aki tíz napig fekszik egy kórházi ágyon, annak 3000 forintot kell kifizetnie az intézménynek. A nyugdíjasoknak ez is sok, a kórházaknak viszont nem jelent komoly többletbevételt. A hírTV a múlt héten mutatott be egy rejtett kamerás felvételt a gyöngyösi kórházról, ahol a folyosón feküdtek a betegek. Az intézményt működtető magáncég, a Hospinvest Kft., ezektől betegektől is elkérte a 300 forintos kórházi napidíjat, annak ellenére, hogy volt, akinek a WC előtt kellett gyógyulnia.
A csornai Margit Kórház havonta 60 millió forintos támogatást kap az Egészségbiztosítási Pénztártól. A gazdasági igazgató szerint ehhez képest elenyésző a napidíjból származó bevétel. Némethné Borsodi Éva elmondta: ha a népszavazás után ez a bevétel kiesik, nem kerül a kórház súlyosabb anyagi helyzetbe, mint a struktúraátalakítás után, hiszen náluk 100 ágyat elvettek és a teljesítmény-volumenkorlát is csökkent.
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban közel egy év alatt 48 ezer fekvőbeteg 45 millió forintnyi napidíjat fizetett be. Az intézmény 2007-ben 11 milliárd forintból gazdálkodott. Tehát a napidíj az intézmény egész évi költségvetésének csak a 0,4 százaléka, mely összesen másfél nap teljes működési kölségét fedezi – mondta el Tóth Ervin az intézmény gazdasági igazgatója.
A kórházakban nem a napidíj esetleges megszűnése okozna gondot, hanem sokkal inkább az ambuláns forgalom nagy csökkenése, s az ebből adódó bevételkiesés. A győri kórházban a reformok bevezetése óta 400 ezerrel kevesebb beteg fordult orvoshoz, mint az előző időszakban.
Magyar Nemzet
2008.01.30. 10:26