
Közel százezer ember távozott a közszférából az utóbbi két évben - derül ki a KSH adataiból.
A pedagógusok félelmei azonban nem igazolódtak be, a kötelező óraszám emelése ellenére a szféra mintegy tízezer fővel gyarapodott, míg a minisztériumok, illetve a tárcák alá rendelt intézményrendszer nem kevés embert vesztett - írja a Népszabadság.
Míg 2005 júniusában 819 800-an dolgoztak a közszférában, tavaly év végén már csak 729 600-an.
A 90 ezer elbocsátottból mindössze ezren tudtak elhelyezkedni a versenyszférában, ugyanakkor 6 ezernél is kevesebben jelentek meg a munkanélküli-regisztrációban. Sokan nyugdíjba menekültek, illetve átképzésre jelentkeztek, az állásukat vesztettek harmadáról pedig nincsenek információk.
hirado
2008.01.28. 10:29